*Sheila*
Eleinte úgy gondoltam, hogy az életem egy kész káosz.. Hát nem tévedtem.. Viszont mikor azt hittem, hogy ennél már nem lehet rosszabb.. Na akkor jól pofára estem, mert kiderült, hogy mégis.
Tizenhárom éves koromban a szüleink elváltak, így anyánkkal maradtunk az öcsémmel, Tyler-al, aki akkor tíz éves volt. Apánkkal minden kapcsolatot megszakítottunk. Ő sem keresett minket, és mi sem őt. Nem is hiányzott.. Viszont anyánk, miután túltette magát azon a mocskon, összejött egy másik fazonnal, valami Alberttel. Én minden esetre ki nem álhattam a csákót. Örültem, hogy anya örül, viszont annak nem, hogy a csökevényes barátja, és a csökevényes lánya beköltöztek hozzánk. Aztán viszont rájöttem, hogy a csaj közel sem olyan pökkhendi, mint gondoltam. Kiderült, hogy a lány, Roxie, igazából szörnyen kedves, csak én ismertem félre. Elég visszahúzódó egyén, ezért nincs is sok barátja, csak én és Jessica. Albert nem nézte jó szemmel, hogy Roxie és én így összebarátkoztunk, de mi ezt őszintén leszartuk.
Nem sokkal, miután Albert és Roxie odaköltöztek, el kellet költöznünk, így új iskolába is kellett járnunk. Chicago-bol Seattle-be.. Nincs egy kicsit messze? Na mindegy, nem számít. Tehát új suli.. Új osztálytársak.. Új lett minden.. Megváltozott az életünk, és nem épp jó irányba. Ha Roxienak nem is, nem biztosan. És ez rohadtul idegesített.
Itt ismertem meg Őt, és olyan dolgokat fedeztem fel róla, amiket sose gondoltam volna. Szembenéztem a halállal, a fájdalommal, a szenvedéssel. Megismertem a szerelem fogalmát, amit addig sose értettem. De a legrosszabb az, hogy mindezt nem a megfelelő személlyel.. Mert a szerelem egyben a halált jelenti, ha rosszfiúval kezdesz...
Egy bölcs ember, valamikor régen azt mondta: Soha ne nézz hátra! Nem hallgattam rá. Hülye voltam. És ezért az aprócska kis hibáért az életemmel fizettem meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése